Az észak-koreaiaknak is vannak „rangerei”, „SAS-katonái”

2024. december 18. 17:59

Céltudatosak, lojálisak és jól képzettek, kár lenne lebecsülni az oroszokat segítő alakulatokat.

2024. december 18. 17:59
null

A világ egyik legelszigeteltebb és legtitkosabb államából mintegy 11 ezer észak-koreai katona került Európa második világháború óta legnagyobb konfliktusának középpontjába – írja a CNN, amely azzal folytatja, keveset tudni ezekről a csapatokról, amelyeket Oroszország támogatására vezényeltek az Ukrajnában évek óta tartó pusztító háborúba, egyébként a jelenlétüket még Moszkva és Phenjan sem ismerte el hivatalosan.

Az amerikai, ukrán és dél-koreai hírszerzés szerint az észak-koreaiak már részt vettek a harci műveletekben, csatlakoztak a több tízezres orosz haderőhöz, hogy támadást hajtsanak végre az ukrán állások ellen Oroszország nyugati Kurszk térségében.

Már több száz észak-koreai áldozata – halottak és sebesültek – van a kurszki térségben folyó harcoknak egy magas rangú amerikai forrás szerint.

Ukrajna azt állítja, csak a hétvégén legalább 30 észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg az ukrán határhoz közeli kurszki falvak közelében lezajlott harcokban. Az egyik ukrán egység arról számolt be, hogy az észak-koreaiak – akik az oroszoktól eltérő egyenruhát viselnek – „a 70 évvel ezelőtti taktikával” indítottak gyalogsági támadásokat, nyilvánvalóan utalva ezzel a koreai háborúra.

Ezt is ajánljuk a témában

Phenjan katonáinak nincs valós harci tapasztalatuk és ismeretlen tereppel kell szembenézniük egy brutális, modern hadszíntéren, amely mindkét fél számára káoszt és borzalmat okozott. Egyes elemzők azonban óva intettek attól, hogy alábecsüljék az észak-koreaiakat.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „a legjobbakat” küldi egy magasan képzett, céltudatos katonákból álló elitalakulatból, a Vihar Hadtestből 

– jelentette ki Chun In-bum nyugalmazott altábornagy, a dél-koreai hadsereg veteránja. Néhányan a különleges erőkhöz tartoznak, hasonlóan az amerikai Rangerekhez, vagy a brit SAS tagjaihoz. Mások a könnyű gyalogság tagjai, mesterlövészek.

Az állami média által idén közzétett észak-koreai propagandaanyagokban Kim olyan különleges műveleti kiképzéseket felügyel, amelyeket extrém erőfitogtatások jellemeznek, beleértve a derékig levetkőztetett katonák felsőtestén salaktömbök szétzúzását. Egy amerikai szakértő szerint a vietnami háború óta a legnagyobb létszámban bevetett észak-koreai katonák „bizonyos pszichológiai trükkökkel” rendelkeznek a kitartáshoz.

Nyitóképünk illusztráció: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csupatti
2024. december 19. 19:15
A 2.világháborúban a japánokat is lenézte mindenki,de a császárukért,adott esettben az északkóreaiak Kim-ért hat bekapott fejlövés után is még minimum kinyesnek 3ukrán erőszakkal berángatott tehenészt,könyvelőt vagy könyvtári dolgozót!szóval a megszálott 10ezer inkább számít szerintem 40átlagos mostani ukrán katona moráljával,elszántságával és ütőképességével.Ez szerintem ennyi!fut feléd500 ilyen idióta,megszálott,tuti összeszarod magad,mert ezek kibeleznek egy főzőkanállal,ha nincs más.szerintem ne becsüljük ezt le
guszti-18
2024. december 19. 16:07
Vajon mi történik, ha "összeeresztenek", olyanokat, akiket 5-6 éves koruk óta katonának neveltek, akik gondolkodás nélkül, egy szóra, az életüket áldozzák, akik közelharcból többszörösét tudják, az ukrán könyvelőkből két hét alatt "kiképzett harcosokkal"? Megértem szerencsétlen kényszerből besorozott "ukránokat", én is rettegnék, hogy szembe jönnek velem! Különösen, ha tudnám, a parancs: "élő ellenséget hátra nem hagyunk!"
Picnic Niki
2024. december 19. 11:54
Megközelítőleg harminc észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg súlyosan az ukrán erők elleni harcokban az oroszországi Kurszk határvidékén a hétvégén, ezt az ukrán katonai hírszerzés és a Pentagon is megerősítette. Ez az első jelentés az észak-koreai áldozatokról azóta, hogy az ázsiai ország 10-12 ezer katonát küldött Oroszországba, írja a Guardian.
p3d0fidesz
2024. december 18. 23:51
Nyomorult gilisztás kis komcsi férgek, akik pornófüggők lettek, ahogy hozzáfértek az internethez az oroszok által. Hagyjuk őket inkább... :D:D:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!